vissza az előző oldalra

Fenéknagyobbítás a trend! Egyre kerekebb hátsóra vágynak a hölgyek

Cikkek
2016. február 18.

mellplasztika után a második leggyorsabban terjedő beavatkozás lett.

szépségideál folyamatosan változik: az elmúlt évtizedekben inkább a vékony alkat hódított a címlapokon, most pedig visszatért az íveltebb formákhoz.

Hivatalos statisztikák szerint ugyanis a fenéknagyobbítás a második, a fenékfelvarrás pedig a harmadik leggyorsabban teret hódító plasztikai műtét lett az utóbbi időben. Az American Society of Plastic Surgeons adatai alapján előbbit 98%-kal(!), utóbbit pedig 44%-kal többen kérték a plasztikai sebészektől 2014-ben, mint az előző esztendőben. (A teljes elemzés ITT tölthető le.)

Ráadásul tavaly is folytatódott a trend, bár azok a számok összesítésre várnak egyelőre.

A páciensek a fenéknagyobbítás összes jelenleg elérhető módját szívesen igénybe veszik: egyaránt közkedvelt a sajátzsír-visszatöltéses és az implantátumos módszer.

Az álomhátsó elérésnek ráadásul a korbeli akadálya sincsen, hiszen az Egyesült Államokban fenékimplantátumot kapók 39%-a 40 és 54 év közötti volt – ezzel az ő korcsoportjukban még nagyobb slágernek számít ez a fajta beavatkozás, mint a huszonéveseknél vagy a harmincasoknál.

Az egyéni elvárások formálódásához azok a hírességek is hozzájárulhattak, akik szívesen pózolnak kerekded fenékkel: Kim KardashianNicki Minaj és Jennifer Lopez például egytől-egyig ilyen szépségek.

(SAV)

(Fotó: USA Today)

Kapcsolódó hírek:

Kapcsolódó beavatkozások:



Feliratkozás új bejegyzésekre

Thanks for subscribing!



error: Szerzői jogvédelem alatt álló tartalom.